El camino portugues



Sose lehet tudni mit hoz egy út. Kinek mit. Egy nem igen grafomán alkat élménybeszámolója ez, mobil telefonos képekkel illusztrálva.

 

Beauvais
A reptéri hosszas várakozás kb. olyan, mint mikor beül vki a moziba egy vígjátékra. Annyiféle mókás embert és dolgot lehet látni, az ember nem hisz a szemének. Most is így volt ez, ám 10 órát mozizni azért sok, így begyalogolunk Beauvaisba, egy feelinges kis városkába, ahol mindenki bagettekkel mászkál és megdöbbenésemre nagyon kedves.

 

 

 

Portó.
Éjjel 1 körül érkezünk, a taxis szuper jó fej! Szerinte az általunk megadott cím nem létezik! Előkerül térkép, gps, majd telefonál valakinek kétszer is, közben jókat nevetgélünk, idegeskedünk, végül megegyezünk abban, hogy vigyen minket egyszerűen a katedrálishoz legközelebbi tűzoltóságra. Ott a nagyon helyes, angolul egy szót nem beszélő ügyeletes tűzoltó egy NO-val fogad minket. Nem volt idő kétségbe esni mert, éljen modern világ, van a google translate. Remekül elcsacsogunk arról, hogy túl késő van, 9-10 körül kellett volna érkezni, hova is mehetnénk most akkor stb stb.. Ő telefonoz, mi meg várunk. Egész addig, míg jön a megmentő, elképesztően helyes kommandante, aki naná, hogy megszán minket. Ígéretet teszünk, hogy csakis nagyon csendesen, az ott alvó tűzoltókat fel nem ébresztve megyünk be. A szállás szuper. Persze mindenkit felébresztünk. Szégyelljük is magunkat rendesen, és mégis, ennek ellenére is, olyan nagyon kedves mindenki. Kb. 4 órát sikerül aludni, kelés van és indulás. Hip - hop megtaláljuk a katedrálist, megkapjuk a pecsétet és hivatalos zarándokká lépünk elő. Kis portói városnézés, reggeli és hajrá.
 

 

 

Gyaloglás.
Okés, izomláz van, a kellemes fajta, vízhólyag van, a kellemetlen fajta. Eleinte sok az út menti szakasz, ahol az autók száguldoznak és vigyázni kell. Aztán egyre szebb lesz, hegyek, völgyek, erdők, mezők, hangulatos városkák és kihalt falucskák, szőlőtőkék, kukoricás, folyók, virágok. Bom dia, bom caminho! - köszöntenek az emberek. Nem győzőm ezt a sok kedvességet. Le kiabálnak az erkélyről meg át az út túloldaláról, útbaigazítanak, mosolyognak. Nagy becsben van tartva a zarándok, nincs kizsákmányolás. Egyik útitársunknak a boltos néni ingyen adja a fésűt, a báros meghív több pohár borra, nem sajnálja, és nincsenek bóvli szuvenírek. Micsoda felüdülés! Sehol szuvenír. Hurrá! Sehol tukmáló árus. Hurrá!
A pakkom 6,3 kg. Sikerült tökéletesen pakolnom, nem volt semmi fölösleges, viszont minden volt, amire szükségem lehet. Nagyon gyorsan megszoktam a hátizsákos gyaloglást és egyáltalán nem zavart, nem találtam nehéznek hosszú kilométerek után se.  

Az első nap 4 zarándokot láttunk, egy bringás meg egy gyalogos Santiago felé, 2 gyalogos Portó felé. Az albergékben is van hely bőven, első nap 3 vagyunk egy 11 ágyas szobában, ami teljesen okés, tiszta. Aztán ahogy közeledünk Santiago felé, úgy leszünk egyre többen az utakon meg a szállásokon is. Azért arra nem volt példa, hogy ne lett volna hely az albergékben. Nyáron ez megeshet, azt mondják a tapasztaltak.
 

 

Eső.
Esik. Milyen nehéz is elindulni az esőben. Készülődsz, nézegetsz kifelé, hátha elállt, hátha gyengült, hátha tisztult az ég. Aztán újra 1000x is csekkolod, hogy mennyire vagy vízálló. Igen, nagyjából teljesen, gyenge pont a cipő. Hm, hm, pont a cipő. Nem kéne eláztatni, nem kéne vizes lábbal gyalogolni. Persze próbálkozom a nejlonzacsival. Remek. Megnyugtat. Ráapplikálok egy egy fél nejlonzacsit a cipőmre, amiről, persze tudom, hogy kb. két lépés után úgyis lejön. Ám a lelkemnek jót tesz, és senki nem nézett hülyének. Igen, így már mehetek, gondolom én. Még egy kitekintés, még mindig nagyon esik. Nagy levegő és indulás. Zuhogó esőben nem is olyan vészes. Persze a lábam elé fokuszálok, pocsolyákat kerülgetve, így a nyilakat nehéz észrevenni. Egy autó már rögtön az elején nyakig beterít. Tök mindegy. Mókásan érzem magam. Egy idő után már nem is zavar az eső. Eleinte össze-vissza aggódód magad, hogy nehogy elázz, ám aztán beletörődsz, ilyen esőben, ilyen-olyan védelem, így is úgy is bőrig ázol. Ha már beletörődsz, nem is zavar. Arra gondolsz, hogy a következő albergében pont van egy szárító szoba, esélyes, hogy megszáradjanak a cuccaid. Amúgy két naponta kellett mosni, kézzel, és a ruhák nem igen száradtak meg az éjszaka alatt.
Többnyire egész nap ki be borul, alábbhagy, újra rázendít és csak bandukolsz, bandukolsz. És micsoda friss levegő van az esőtől. Eukaliptuszos fenyő illat, fűszer növény illat, eső illat. Az eső a szőlőt is szépen megmossa, bátran falatozunk belőle. Szőlőtőkék, kukoricás, fenyőerdők, tehenek, libák, tökök.. és továbbra is mindenki olyan kedves. Nincs sok zarándok, ám a bárban, ahova betévedünk megpihenni, száradni egy kicsit, a néni olyan, de olyan finom házi sütit ad. Egyet kérünk, de ő persze kettőt ad. Már meg se lepődünk ezen.
 

 

 

 

Zarándok dolgok.

Zarándok út, ám nem mindenki vallásos megfontolásból jön. Van akinek erőpróba, van aki túrázni szeret, van aki kíváncsi, van aki tisztulni, terheket lerakni jön. Azért valamiféle spiritualitást mindenki szeretne megtapasztalni. Legalábbis a privát közvélemény kutatásom szerint. Szinte mindenki, akivel találkoztunk már 2x- 3x- sokadszor jön.

A zarándok szállások olyan 3-5 Eur/éj. Van ahol adomány alapon működik és a tűzoltóknál is meg lehet szállni. Az is nagy élmény.

A zarándokmenű olyan 6-7 Eur Portugáliában, 9-10 Eur Spanyolországban. Benne foglaltatik 2 fogás + egy ital, néhol desszert is. Az embernek remek, egészséges étvágya van, miután egész nap a friss levegőn mozog, gyalogol. Korai kelés, korai fekvés, friss levegő, mozgás, tartalmas beszélgetések. Ez ilyen élmény itt. Főzésre is van lehetőség a legtöbb albergében. Mi ezzel a lehetőséggel nem igen éltünk, ám egyik nap a spanyol fiatalok meghívtak minket a főztjükre. Szuper este lett belőle, mi vittük a bort, Marie, a skót lady pedig zenélt hozzá. Van zarándok reggeli is, aminek az a lényege, hogy már nagyon kora reggel hozzá lehet jutni. Caffe con leche y croissant. Volt közös reggelizős élmény is, mikor egyik zarándok társunk szülinapja alkalmából mindahányon összejöttünk és mindenféle nyelven elénekeltük a 'happybirthdaytoyout' hajnalok hajnalán.
Az idő változékony, szép napsütéses napon is párszor eláztunk. Az ember tud bosszankodni azon, hogy ötpercente felöltözik aztán levetkőzik. Falatozik a szőlőből. Látni patakban mosó nénit, traktoros bácsit, helyi kocsmás arcokat. A legjobban az tetszett, ahogy apró kívánságok teljesültek. Kéne egy pad, jé ott egy pad, kéne egy bolt, jé, ott egy bolt, kéne egy kávé, jé ott egy bár.

A zarándok szállások klasszak. Hostel jellegű, ám szigorú renddel. Este 10-kor bezár és villanyoltás van. Igazából nincs ezzel semmi gond, mert nap közben nagyon elfáradunk és el tudunk aludni, bár igen fura ilyen gyerek időben lefeküdni. Ja, a horkolás tud zavaró lenni.

 

 

 

 

 

Egyedül?

Volt, hogy egyedül gyalogoltam. Jó egyedül is menni, de ketten is jó és többen is. Kinek mi.

Volt olyan, hogy apa és fia együtt jöttek és kettesben gyalogoltak. Volt egy 70 éves ősz bácsi az 50 éves ősz fiával. Szép és megható, hogy találnak időt és kedvet erre és megadatik nekik ez az együtt töltött idő. Hatalmas ajándék lehet. Volt egy 50 -es apuka a 20 éves fiával, hihetetlen egyforma kék szemekkel. Az út sokféle lehet, nem kell semmit beleképzelni v. továbbgondolni. Szólhat az együttlétről is. Mély beszélgetésekről vagy könnyed nevetgélésekről, vagy csak annyi, hogy egymás mellett vagyunk és ez jó érzéssel tölt el. Indulás előtt sokaktól hallottam azt, hogy egyedül kell menni, mert ez magunkról kell, hogy szóljon, az elmélyedésről, ha valakivel megyünk, garantált az összeveszés. Én más tapasztalást szereztem. Nyugodtan lehet többen is menni, lehet valakinek épp erre van szüksége. Ezt mindenki érezze meg belül. Van itt két barát, akik már 30 éve barátok és olvassák egymás gondolatait és viccesek és tök jól érzik magukat együtt. Vagy a két 50 körüli norvég testvér pár, akik már harmadszor jönnek együtt. Mindkettőnek van családja, 3-3 gyerekkel, de ők mégis találnak időt arra, hogy ide együtt jöjjenek, együtt legyenek. Szép dolog ez. Van itt egy 79 éves bácsi Brazíliából aki 2 éve ugyancsak itt ismerkedett meg egy 70 éves nénivel és azóta ők egy pár és újra eljöttek. Az egészben a legviccesebb, hogy amúgy ott Brazíliában egymás szomszédai és mégse ott találkoztak. Egy ilyen út egész biztos nagyon közel is hozhat egymáshoz embereket. Az sem feltétlen tragédia, ha épp összevesznek, abból is lehet tanulni. Volt itt egy fiatal olasz srác, aki egyedül szeretett menni és meg is tapasztalt valamiféle spirituális dolgot. Fiatal létére nagy filozófus, ő a parti úton jött, elmondása szerint 3 napon keresztül egy lélekkel sem találkozott és az albergékben is teljesen egyedül volt, azt mondja ilyenkor jön a spirituális oldal. Szóval mindenkinek más. Kinek mi :)



 

 

 

Santiago de Compostela
A megérkezés napja vegyes érzelmekkel tölt el. Van itt szomorúság. Vége egy útnak amin még mennék. Igen, feltétlen! A katedrális olyan fenséges és lenyügőző és az aznapi rohanós menetelés után szinte lerogyok a téren előtte, ahol a többi zarándok is üldögél. Az épület hatása alá kerülök, nincs kedvem felállni, nincs kedvem beszélgetni, teljesen jól el vagyok. Aztán vége a déli misének, amit jól lekéstem, és áradnak kifele az emberek. A barátaim is sorban beérkeznek. Az élet, az út olyan jól összehozott és most a búcsú gondolata feltétlen szomorú. Elmegyünk az utolsó pecsétért és megkapjuk a compostelát. Belülről is megcsodáljuk a katedrálist, fotózkodunk persze, aztán utoljára albergét keresünk. A bőség zavarában úgy alakul, hogy mindahányan más más helyen szállunk meg és az esti misén találkozunk újra. Többségünk elmegy a misére, aztán a bárba. Santiago nyüzsgő és eleven, utcai zenészek, diákok és zarándokok sokasága megadják a hangulatot.